Hormonok

Meghatározás

A hormonok hírvivő anyagok, amelyek a mirigyekben vagy a test speciális sejtjeiben termelődnek. Hormonokat használnak információk továbbítására az anyagcsere és a szervi funkciók szabályozására, ezáltal minden egyes hormontípusnak megfelelő receptort rendelnek a célszervhez. E célszerv eléréséhez általában hormonok szabadulnak fel a vér (endokrin). Alternatív megoldásként a hormonok a szomszédos sejtekre (parakrin) vagy magára a hormontermelő sejtre (autokrin) hatnak.

Osztályozás

Szerkezetüktől függően a hormonok három csoportra oszthatók: A peptidhormonok fehérjéből állnak (peptid = tojásfehérje), a glikoprotein hormonok cukormaradékkal is rendelkeznek (fehérje = tojásfehérje, glykys = édes, „cukormaradék”). Általában ezek a hormonok keletkezésük után először a hormontermelő sejtekben tárolódnak, és csak szükség esetén szabadulnak fel (váladékoznak). Szteroid hormonok és kalcitriolmásrészt származékai koleszterin.

Ezeket a hormonokat nem tárolják, hanem közvetlenül a termelés után szabadítják fel. A tirozin-származékok („tirozin-származékok”), a hormonok utolsó csoportja, a következők: katekolaminok (adrenalin, noradrenalin, dopamin) És pajzsmirigy hormonok. Ezeknek a hormonoknak az alapvető szerkezete a tirozin, egy aminosav.

  • Peptid hormonok és glikoprotein hormonok
  • Szteroid hormonok és kalcitriol
  • Tirozin-származékok

A hormonok különféle fizikai folyamatokat vezérelnek. Ezek közé tartozik a táplálkozás, az anyagcsere, a növekedés, az érés és a fejlődés. A hormonok befolyásolják a szaporodást, a teljesítmény beállítását és a test belső környezetét is.

A hormonok kezdetben vagy úgynevezett endokrin mirigyekben, endokrin sejtekben vagy idegsejtekben (neuronokban) képződnek. Az endokrin azt jelenti, hogy a hormonok „befelé”, azaz közvetlenül a véráramba kerülnek, és így eljutnak rendeltetési helyükhöz. A hormonok szállítása a vér kötve történik fehérjék, ahol minden hormonnak van egy speciális transzportfehérje.

Miután elérték célszervüket, a hormonok különböző módon bontják ki hatásukat. Elsősorban egy úgynevezett receptorra van szükség, amely egy olyan molekula, amelynek szerkezete megfelel a hormonnak. Ez összehasonlítható a „kulcs-zár elvével”: a hormon pontosan úgy illeszkedik a zárba, a receptorba, mint egy kulcs.

Kétféle receptor létezik: A hormon típusától függően a receptor a célszerv sejtfelszínén vagy a sejtek belsejében helyezkedik el (intracelluláris). Peptid hormonok és katekolaminok sejtfelszíni receptorokkal rendelkeznek, míg a szteroid hormonok és pajzsmirigy hormonok kötődnek az intracelluláris receptorokhoz. A sejtfelszíni receptorok megváltoztatják szerkezetüket a hormonkötés után, és ezáltal egy jelátviteli kaszkádot indítanak el a sejt belsejében (sejten belül).

Közbenső molekulákon - úgynevezett „második hírvivőkön” keresztül - jelerősítő reakciók játszódnak le, így végül a hormon tényleges hatása jelentkezik. Az intracelluláris receptorok a sejt belsejében helyezkednek el, így a hormonoknak először le kell győzniük a sejt membrán („Sejtfal”), amely határolja a sejtet annak érdekében, hogy kötődjön a receptorhoz. Miután a hormon megkötődött, a génolvasást és az ebből származó fehérjetermelést módosítja a receptor-hormon komplex.

A hormonok hatását aktiválás vagy deaktiválás útján szabályozzák az eredeti szerkezet megváltoztatásával enzimek (biokémiai folyamatok katalizátorai). Ha hormonok szabadulnak fel képződésük helyén, ez vagy már aktív formában fordul elő, vagy alternatív megoldásként, enzimek periférián aktiválódnak. A hormonok dezaktiválása általában a máj és a vese.

  • Sejtfelszíni receptorok
  • Intracelluláris receptorok