Bevezetés
A viselkedésterápia fontos része az ún pszichoterápia és gyakran használják a pszichológiában a beteg segítésére mentális betegségek. A döntő tényező itt az, hogy nem a pszichológus ill pszichiáter egyedül segíti a beteget, de a beteget arra irányítják, hogy segítsen önmagán. Ezt gyakran „önsegítés segítségének” nevezik, mivel a pácienst több alkalommal is tanítják a terapeutával, hogyan változtassa meg saját viselkedését, és ezáltal segítse és gyógyítsa meg önmagát.
Általában a viselkedésterápia feltételezi, hogy minden embert kondicionálnak. Ez a következőket jelenti: Ha a beteg csak elég gyakran hallott arról, hogy minden alkalommal, amikor az anya pókot lát, pánikba esik és sikoltozni kezd, akkor a beteg azt is gondolja, hogy a pók valami félelmetes, bár a pókok önmagukban nem feltétlenül félelmetesek. A betegnek akár pókfóbiája is kialakulhat, vagyis pánikszerű pókfélelem, a pókoktól tanult félelem miatt.
Ez kezelhető viselkedésterápia segítségével, amelynek során a beteg saját viselkedésének elemzésével és értékelésével, majd szükség esetén megváltoztatásával megtanulja kezelni a félelmet és legyőzni azt. Fontos, hogy minden beteg kidolgozza a saját stratégiáját például egy adott félelem kezelésére. Ez a viselkedésterápia legfontosabb alapvető jellemzője.
A viselkedésterápia tehát elsősorban arról szól, hogy a beteg különféle lehetőségeket adjon arra, hogyan lehet kijönni egy kellemetlen vagy elnyomó helyzetből. A viselkedésterápia általában sokféle betegcsoport számára alkalmas. Egyrészt a betegek szorongási rendellenességek részesülhet a viselkedésterápiában, de más pszichológiai rendellenességek, például függőség, depresszió, kiégés vagy személyiségzavar kezelhető a viselkedésterápia segítségével is. A viselkedésterápia gyakran szilárd alapkezelést jelent a gyógyszeres kezelés mellett, bár további csoportos foglalkozásokra vagy más terápiás formákra lehet szükség, a pácienstől és az igénytől függően.
