Mi az a viselkedésterápia?
A viselkedésterápia a pszichoanalízis ellentételeként alakult ki. A pszichológiát a 20. században formáló, úgynevezett behaviorizmus iskolájából emelkedett ki. Míg a freudi pszichoanalízis elsősorban a tudattalan konfliktusok értelmezésére koncentrál, a behaviorizmus a megfigyelhető viselkedésre. A cél az emberi viselkedés objektív vizsgálata.
Klasszikus kondicionálás
Ivan Pavlov orosz pszichológus kísérletei meghatározóak voltak a behaviorizmus és a mai viselkedésterápia megállapításaiban. Megállapította, hogy a megfelelően kiképzett kutyák közvetlenül nyáladzással reagáltak a csengő megszólalására, ha a csengőt mindig közvetlenül etetés előtt kongatták. A kutyák megtanulták összekapcsolni a csengőt az étellel.
Ennek a tanulási folyamatnak a szakkifejezése a „klasszikus kondicionálás”. Ez a tanulási elv az embereknél is működik.
A viselkedésterápia nagy jelentőséget tulajdonít a tudományos megközelítésnek. A terápia sikereit a páciens viselkedésében bekövetkezett változások dokumentálásával mérhetővé kell tenni. Ezenkívül a viselkedésterápia a jelenlegi tudományos eredményeken alapul. A biológia és az orvostudomány kutatási eredményeit is figyelembe veszik.
Kognitív viselkedési terápia
A viselkedésterápiát az 1970-es években kiterjesztették kognitív viselkedésterápiává. Ez azon a feltételezésen alapul, hogy a gondolatok és érzések döntően befolyásolják viselkedésünket. Gondolataink tartalma és természete kedvezőtlen hiedelmeket és magatartásokat válthat ki. Ezzel szemben a kedvezőtlen gondolati minták megváltoztatása pozitívan megváltoztathatja a viselkedést és az érzéseket.
A kognitív terápia célja a korábbi gondolkodásmódok megkérdőjelezése és az azokon való munka. A személyes attitűdök és feltételezések fontos szerepet játszanak itt. Például egyesek azt hiszik, hogy mindig tökéletesnek kell lenniük ahhoz, hogy tetszenek. Előbb-utóbb kétségbeesik irreális elvárásaik miatt. A kognitív terápia arról szól, hogy az ilyen egészségtelen hiedelmeket reálisra cseréljük.
Mikor csinálsz viselkedésterápiát?
A viselkedésterápia járóbeteg, nappali (pl. nappali klinikán) vagy fekvőbeteg alapon történhet. A terápiában való hely általában a háziorvos beutalójával érhető el. Néha azonban több hetes várakozási idővel kell számolni.
A viselkedésterápia a beteg aktív együttműködését igényli. A terápiának tehát csak akkor van értelme, ha az érintett kész önmagával foglalkozni és önmagán dolgozni. Együttműködésre nemcsak a terápiás foglalkozásokon van szükség, hanem a mindennapi életben is: A pácienstől elvárják, hogy a tanultakat a gyakorlatba is átültesse, és házi feladatot kap, amit a foglalkozásokon megbeszélnek.
A terápiának ez a nagyon közvetlen megközelítése, amely az aktuális problémákra összpontosít, nem mindenkinek felel meg. Azok, akik szeretnek intenzíven gondolkodni önmagukról, és igyekeznek mélyen megérteni problémáik okát, kényelmesebben érezhetik magukat egy mélylélektani orientált terápiában, például a mélylélektani alapú pszichoterápiában.
Viselkedésterápia: gyermekek és serdülők
A viselkedésterápiás módszerek sikeresen alkalmazhatók gyermekek és serdülők esetében is. A terapeuta gyakran bevonja a családot. A gondozók együttműködése különösen fontos a gyermekterápia sikeressége szempontjából.
Mit csinálsz a viselkedésterápiában?
A viselkedésterápia koncepciója jó együttműködést kíván a terapeuta és a páciens között. A cél a beteg önállóságának és önhatékonyságának elősegítése. Ez azt jelenti, hogy a terapeuta aktívan bevonja a pácienst a terápia folyamatába, és minden eljárást átláthatóan bemutat.
A pszichoanalízissel ellentétben a viselkedésterápia középpontjában nem annyira a múltbeli, okozati események állnak. Inkább arról van szó, hogy a meglévő problémákat új gondolkodási és viselkedési módokon keresztül leküzdjük.
Diagnózis és terápiás terv
Kezdetben pontos diagnózist készítenek. Ezután a terapeuta részletesen elmagyarázza a betegnek a rendellenességet. Sok szenvedőt megnyugtatónak talál, ha részletesen tájékoztatják őket a tipikus tünetekről, a mentális zavara kialakulásának magyarázó modelljeiről és a kezelési lehetőségekről.
Ezután a terapeuta és a páciens közösen határozzák meg a terápia céljait és készítsenek kezelési tervet. Az általános cél a kedvezőtlen viselkedési és gondolkodási minták megváltoztatása, amelyek stresszt okoznak vagy korlátozzák az érintett személyt.
A tényleges viselkedésterápia
Például az expozíciós vagy konfrontációs terápia sikeresnek bizonyult szorongásos rendellenességek esetén. A betegek félelmet keltő helyzetekkel szembesülnek, és megtanulják, hogy azokat kevésbé nehéz elviselni, mint féltek. A betegek a terapeutával együtt, majd egyedül néznek szembe ezzel a konfrontációval, amíg a félelmetes helyzet már nem vált ki, vagy alig vált ki szorongást.
A visszaesések megelőzése
A visszaesés megelőzése magában foglalja a páciens megfelelő felkészítését a terápia utáni időszakra. A terapeuta megbeszéli a pácienssel a terápia befejezésével kapcsolatos félelmeket. A páciens konkrét utasításokat is kap arra vonatkozóan, hogyan kezelje az ismételt problémákat. A viselkedésterápia végén a páciensnek számos stratégiája és módszere van a repertoárjában, amelyeket a jövőben felhasználhat a nehéz helyzetek megküzdésére.
A viselkedésterápia időtartama
A viselkedésterápia időtartama többek között a mentális zavar típusától és súlyosságától függ. A specifikus fóbiák (pl. arachnofóbia) néha néhány alkalom alatt leküzdhetők. A súlyos depresszió kezelése viszont több évig is eltarthat. Általában azonban a viselkedésterápia 25-50 alkalomból áll.
Milyen kockázatokkal jár a viselkedésterápia?
Néha a betegek úgy érzik, hogy a gyakorlatok túlterheltek. Még ha bizonyos kihívások a terápiás koncepció részét is képezik, a viselkedésterápia nem válhat többletterhet!
A múltban a viselkedésterápia kizárólag a tünetekre összpontosított, nem pedig a lehetséges kiváltó okokra – amit gyakran kritizáltak. Napjainkban a viselkedésterapeuták nemcsak az aktuális problémákra, hanem a páciens történetében fellelhető lehetséges okokra is odafigyelnek.
Az a félelem, hogy a problémákat csak felületesen kezelik a viselkedésterápia részeként, és hogy a tünetek más területekre tolódnak el, tudományosan nem erősítették meg.
Mit kell figyelembe vennem a viselkedésterápia után?
Sok mentális egészségügyi problémával küzdő ember nem hajlandó elkezdeni a terápiát. Félnek attól, hogy „őrültként” megbélyegzik őket, vagy azt hiszik, hogy senki sem tud segíteni rajtuk. Ha azonban megtalálták a megfelelő terapeutát, sokan ugyanolyan nehéznek találják a kezelést nélküle, miután a terápia befejeződött. Nagy a félelem, hogy a problémák visszatérhetnek.
A visszaesések megelőzése
A visszaesés megelőzése a viselkedésterápia fontos része. A terapeuta megbeszéli a pácienssel, hogyan kerülheti el a visszaesést, és milyen stratégiákat alkalmazhat visszaesés esetén.
A terápia kedvezőtlen kimenetelének számít, ha a páciens elveszettnek érzi magát a terapeuta nélkül. A viselkedésterápiában ezért nagy jelentőséget tulajdonítanak a páciens függetlenségének. Végső soron a betegnek képesnek kell lennie arra, hogy hosszú távon önállóan megbirkózzon az életével.
A páciens által a viselkedésterápia során elsajátított készségeket a terápia után is gyakorolni kell. Ez például azt jelenti, hogy továbbra is szembe kell nézni a félelmeikkel, és megkérdőjelezni a negatív gondolatokat.
Mivel a test és a lélek összekapcsolódik, a sport, az egészséges táplálkozás, az elegendő alvás és a lehető legkevesebb stressz az alapja a tartósan egészséges léleknek.
