Olyan művészeknél, mint Liszt Ferenc és Wassily Kandinsky, valószínűleg ez volt, sok tudós is rendelkezik vele: az észlelés további csatornája. A hangok színként való látásának képessége, íz szavakat vagy betűket szinesztéziának nevezzük. A kifejezés az ókori görögből származik: a „syn” jelentése „együtt”, az „aisthesis” szenzációt jelent - illő leírás arra a jelenségre, hogy amikor egy érzékszervet stimulálunk, legalább egy másikat is stimulálunk.
A szinesztézia nem betegség és nem képzelet vagy hallucináció. Inkább neurológiai-pszichológiai jelenségről van szó, amely gyakrabban fordul elő, mint azt korábban gondolták. A legújabb kutatások a populációban akár 4% szintézist feltételeznek. A múltban a szinesztétákat legjobb esetben kissé nyűgösnek mosolyogták, az utóbbi években a jelenség ismertebbé vált, és inkább további tehetségként érzékelik. A Synesthesia izgalmas kutatási területet kínál a pszichológusok és az idegtudósok számára is, főleg, hogy remélik, hogy ezt felhasználják arra, hogy többet megtudjanak arról, hogyan működik az emberi percepció.
A szinesztézia tipikus jelei
A szintetikus érzéseket nem lehet befolyásolni: önkéntelenül egy adott kiváltó tényező következtében keletkeznek - gyakran egyszerű geometriai alakzatok, de olyan elvont fogalmak is, mint a hét napjai vagy számok, hangok és akár érzések. Minden szinesztézia egyedi: egy bizonyos inger egy bizonyos további érzést vált ki a szinesztétában, amelyet pontosan ennek az ingernek tartanak fenn. Például, ha egy A-t kéknek érzékel, akkor a H kék tónusa eltér. Emellett az élmények nem visszafordíthatók: ha egy trombita hangja kiváltja az emberben a „vörös” színérzetet, akkor nem hallja a trombitát, amikor erre a vörös árnyalatra néz. A szinesztéták természetesként érzékelik észlelésüket, pontosan emlékeznek rájuk később is, és pontosan leírják őket.
A színes hallás (audition colorée), vagyis a színtársítások a hangok hallásakor a szinesztézia leggyakoribb formája. Ezeket az érzéseket fotizmusoknak is nevezzük (phos = fény); a nem akusztikus szenzoros ingerek által kiváltott hallási érzéseket ennek megfelelően phonismoknak (telefon = hang) nevezzük. Bizonyos zajok, zene vagy hangok hallatán még vak szinesztéták is láthatnak élményeket - például 1710-ben már beszámoltak arról, hogy egy személy leírja a hanggal kapcsolatos színes élményeket vakság.
