Citotoxikus T-sejtek
A citotoxikus T-sejtek a T-limfociták és így a megszerzettekhez tartoznak immunrendszer. Feladatuk a szervezetben a fertőzött sejtek azonosítása és a lehető leggyorsabb módszerrel történő megölése. A megmaradt T-limfocitákhoz hasonlóan ezek is a csontvelő, majd vándoroljon a csecsemőmirigy, ahol végül újra rendezik, majd kifejlett T-limfocitákká fejlődnek. A citotoxikus T-limfociták végül felszabadulnak a véráramba, ahol végül kölcsönhatásba lépnek a különféle endogén sejtekkel, és így ellenőrzik őket feltétel. Ha fertőzött vagy hibás sejt vesz részt, a citoxikus T-limfociták képesek felszíni T-sejt-receptoraik révén dokkolni a fertőzött sejtek MHC-molekuláihoz, és perforin (fehérje) és granzim (proteáz enzim) felszabadításával megölik őket.
Humán anti-T-limfocita immunglobulinok
Az anti-humán T-limfocita immunglobulinokat laboratóriumban állítják elő antitestek amelyeket megelőző intézkedésként alkalmaznak a transzplantáció esetleges kilökődése ellen, vagy csak egy már átültetett szerv vagy átültetett őssejtek kilökődését követően. Az anti-humán T-limfocita immunglobulinok beadásának oka az őssejt-transzplantáció esetenként komplikációkhoz vezet. A veszély az, hogy a transzplantáció az idegen testben már nem tudja ellátni tényleges feladatait, és megtámadhatja a befogadó testet.
A T-limfociták ebben a tekintetben szerepet játszanak, mivel a transzplantáció révén a befogadó testbe is bejutnak. A beültetett T-limfocitáknak most két hatása van. Egyrészt a jelenlévő fertőzött sejtek megtámadásával látják el szokásos feladatukat.
Másrészt kiválthatják az úgynevezett „graft versus host reakciót”, mivel a befogadó szervezet idegennek tekintheti őket és immunreakciót indíthat ellenük. E reakciók megelőzésére vagy kezelésére szolgáló gyógyszert kutattak és találtak az anti-humán T-limfocita immunglobulinban. Ez a gyógyszer nyulakból származik.
T-limfociták aktiválása
A T-limfociták aktiválása a limfocitákon elhelyezkedő T-sejt receptorok és az idegen vagy mutált sejtek megfelelő antigénjei közötti kölcsönhatáson keresztül történik. A T-sejt receptorok azonban csak akkor képesek felismerni az antigéneket, ha úgynevezett antigént bemutató sejtek mutatják be őket. A stabil kötéshez azonban más tényezőkre van szükség. Ide tartoznak a glikoproteinek (CD4 és CD8) a T-limfociták és a fehérjék (MHC1 és MHC2) az antigént bemutató sejt felületén.
Meg kell jegyezni, hogy a T-helper sejtek csak CD4 receptorokkal rendelkeznek, amelyek viszont csak az MHC2 molekulákhoz képesek kötődni. Ennek megfelelően a CD8 receptorok csak az MHC1 molekulákhoz képesek kötődni. A CD8-receptorok főleg a citotoxikus sejtekben találhatók meg, de megtalálhatók a T-gyilkos sejteken vagy a szabályozó T-limfocitákon is.
Az aktiváláshoz antigéntől független ko-stimulációra van szükség. Felszín kezdeményezi fehérjék és ugyanabból az antigént bemutató sejtből indul ki. Miután a T-limfociták végre aktiválódtak, sejtes válasz léphet fel.
Ez különféle hírvivő anyagok, az interleukinek felszabadulásából áll, amelyeket később makrofágok, T-gyilkos sejtek vagy citotoxikus sejtek aktiválnak. Ezután különféle sejtmechanizmusok révén képesek megszüntetni az idegen sejteket. Ezenkívül az interleukinek stimulálhatják az antitesttermelést, így fokozott választ lehet elérni a kórokozókra.
A sorozat összes cikke:
