A testösszetétel mérési módszerei
A testösszetétel meghatározására számos módszer létezik, amelyek jelentősen különböznek eljárásaikban, pontosságukban és elérhetőségükben. A legpontosabb módszer csak a nem élő testen hajtható végre, ezért nem alkalmas élő betegek klinikai diagnosztikájára. Az összes többi módszert kifejezetten a beteg típusától és a problémától függően kell kiválasztani.
Egyetlen módszer nem optimális minden különböző helyzetben és klinikai kérdésben. Ezen túlmenően az élő betegek mérésekor minden módszer közös, hogy nem közvetlenül mérik a testösszetételt, hanem kitérőn keresztül vezetik le bizonyos szöveti tulajdonságokból. Ez hibákhoz vezethet, amelyek azután befolyásolhatják a terápiát az értékelés során.
Az élő emberek testösszetételének meghatározására szolgáló módszer jelenleg az úgynevezett „Bioelektromos Impedancia Elemzés (BIA)”. Ezt a módszert számos tanulmány és publikáció megvizsgálta pontossága és jelentősége szempontjából a releváns kérdésekben, és jónak találták. A bioelektromos impedancia elemzés olyan diagnosztikai eszköz, amely lehetővé teszi a testösszetétel meghatározását a kiterjesztett 3 rekeszes modellben.
Így meghatározható a testvíz, a zsírmentes tömeg, a sovány tömeg, a testzsír, a testsejtek tömege és az extracelluláris tömeg. Ennek a módszernek az az elve, hogy az emberi test elektromos ellenállásként működhet. Két elektróda, az egyik a csukló és egyet a boka, amelyeken egy kis elektromos áram folyik.
A megfelelő feszültségesést mérjük, amely különböző tényezőktől függ. Így a testtömeg, a testhossz és a testszövetek megfelelő összetétele befolyásolja ezt az egyéni feszültségesést. Ismert magassággal és testtömeggel a testösszetétel részletes felsorolása elkészíthető a feszültségesés révén. Speciális formulák alkalmazásával ez a módszer arra is felhasználható, hogy következtetéseket vonhasson le a sejtvesztéssel járó különféle betegségekről.
Különleges klinikai tünetek, például a vízvisszatartás az extracelluláris szövetekben, változást okozhatnak a mérési eredményekben. Tanulmányok arra a következtetésre jutottak, hogy bár a módszer lehetővé teszi az összetétel megfelelő lebontását, az egyéni számítási hibák akár 8% -ot is elérhetnek a testzsír százalék előfordulhat. A bioelektromos impedancia elemzés során fontos, hogy az elektródák a megfelelő helyzetbe kerüljenek, és hogy az eljárást a nemzetközileg elfogadott szabvány szerint hajtsák végre.
Csak ezután lehet összehasonlítani az eredményeket, mivel különben erős ingadozások lehetnek az adatokban. A testösszetétel meghatározásának másik módszere kettős Röntgen abszorptiometria. Két röntgensugárzás alkalmazásával, amelyek sugárzási energiájukban különböznek egymástól, a testösszetétel három komponensben határozható meg.
Itt meghatározható a teljes testzsír, csonttömeg és más tömeg. A kettős módszere Röntgen az abszorptiometriát főleg a csontsűrűség, de a teljes testösszetétel összefüggésében is használják a mindennapi klinikai gyakorlatban. A testösszetétel meghatározásának másik módszere az úgynevezett légkiszorítási pletizmográfia.
Itt a vizsgálandó személyt egy kívülről lezárható eszközbe helyezik. Az eszköz meghatározza a személy tömegét és különösen annak térfogatát, és következtetéseket vonhat le a testösszetételről és különösen a zsírtartalomról. A modern orvosi képalkotó technikák lehetővé teszik a testösszetétel pontos elemzését is.
Erre a célra mágneses rezonancia tomográf (MRT) és számítógépes tomográf (CT) alkalmazható. Az emberi test lágy szöveteinek pontos ábrázolása miatt ezek a módszerek nagyon pontosan kiszámíthatók az összetételre. Korábban az úgynevezett kalipometriát alkalmazták a testzsír százalékos meghatározásához, amely a bőr alatt fekszik.
Ez magában foglalja a bőr egy hajtásának a test bizonyos pontjain történő felvételét és annak vastagságának mérését egy speciális műszer segítségével. Ezen értékek átlagértéke nagyjából képet ad a testzsír százalékáról, amely egy adott személy bőre alatt fekszik. A módszer egyértelmű előnye az eljárás egyszerűsége és gyorsasága, valamint az, hogy nagyon költséghatékony.
Hátránya, hogy ez a módszer csak a testzsír százalékos meghatározására alkalmazható, amely közvetlenül a bőr alatt fekszik. A testzsír mélyebben fekvő részeit nem lehet meghatározni. Említést érdemel még a BMI ill Body Mass Index, amelyet gyakran diagnosztizálnak túlsúly és a soványság.
A klinikai vizsgálatok során a BMI olyan betegségekhez kapcsolódott, mint a II cukorbetegség, túlsúly, elhízottságés étkezési rendellenességek, bár a testösszetételhez való viszony ellentmondásos. Mivel a BMI nem tesz különbséget a testzsír és az izomtömeg között, a módszertan alkalmazása olyan adatokat generálhat, amelyek értékelésekor téves diagnózisokhoz vezethetnek. Különösen gyermekeknél és idős embereknél csökken a BMI pontossága.
Egy másik diagnosztikai eszköz a csípő kerületének mérése, amelyet gyakran kockázati betegeknél határoznak meg. Itt különösen a testzsírt határozzák meg, amely a test közepén felhalmozódik és különösen káros a szervezetre. Ennek a módszernek az a hátránya, hogy nem minden testzsír van meghatározva, és így bizonyos egyének, akiknek nagy a zsírtartalma testzsír százalék és ugyanakkor a viszonylag kis csípő kerülete jobb eredményt hozhat, mint más módszerek alkalmazása esetén, amelyek meghatározzák a test teljes zsírtartalmát. Ezek a témák szintén érdekelhetik Önt:
- Fogyás
- Izomépítés
A sorozat összes cikke:
